Az Észosztás Művészete

Ez már megint mi akar lenni?

Kedves Olvasó!

Valószínűleg nem véletlenül akadtál éppen erre a blogra a sok közül. Mert véletlenek nincsenek, SEO és tudat alatti asszociációk, valamint egyéb, a pszichológusokon kívül senki ember fia számára sem érthető maszlagok viszont igen.

Ez a blog egy mindenki által ismert, sőt, utált témát jár körül. Ez a téma pedig nem más, mint az észosztás ősi művészete.

Mert igen! Ezt is lehet művészi szinten űzni, mint az élet egyéb ágazatait.

Van ugyanis különbség észosztás és észosztás között. De ne szaladjunk ennyire előre…

Hogy miért vetemedtem arra, hogy ezt egy blogban fejtsem ki? Több okom is volt rá:
– Egyéni exhibicionizmus,
– Barátaim unszolása,
– Egyéb klisék,
– És mert én is elég gyakran gyakorlom a fentebbi művészetet.

A blogolás pedig egy olyan új műfaj, ami sok korábbi irodalmi szövegtípust ötvöz, és ami éppen ezért iszonyúan felkapott.

Ebben a blogban igyekszem a lehető legobjektívebben kifejteni a mondanivalómat – meglátjuk, hogy mennyire fog sikerülni. Igyekszem nem személyeskedni, beleértve a saját tapasztalataimat és egyéni jó tanácsaimat is. Törekedni fogok arra, hogy úgy fogalmazzak, hogy az mások számára ne legyen bántó, és ígérem, nem fogok politizálni!

Ezeknek fényében kívánok kellemes időtöltést és jó olvasást!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!